Intézményünk tíz bérletet vásárol rendszeresen, de az előző évadban komoly erőfeszítések árán sikerült csak elérni, hogy székeink ne maradjanak üresen a nézőtéren. Ebben a színházi évadban azonban látványos fordulat állt be, elkezdtük szeretni az élményt, amit a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház k
Horváth Barbara írása Már szeptemberben hallottuk fél füllel, hogy novemberben lehetőségünk lesz elutazni Bécsbe a szakkollégium szervezésében. Mindannyian izgatottak voltunk, mivel többségünk még nem járt ott, de igazából külföldön se nagyon. Az utat alaposan és gondosan megtervezték nekünk, minden
Cigány-búcsút tartottak szeptember közepén Máriapócson. A katolikus cigány közösségek számára meghirdetett rendezvénynek több mint 7 évtizedes hagyománya van a híres szabolcsi Mária-kegyhelyen, ahová ezúttal is 2-3 ezren zarándokoltak el, Szolnoktól Ózdig mintegy 20 szervezett autóbuszos csoport is
Szeptember 26-án, csütörtökön, országgyűlésünk házelnöke, Kövér László a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat diákjait és vezetőit fogadta a parlamentben. A találkozón a budapesti Jezsuita Roma Kollégium és Szakkollégium, a miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium, a debreceni református Wáli
Teszt videó A JRSZ I. Szimpóziuma: Szabadság mítosza?! út az egyenjogúsághoz kerekasztal beszélgetés Kállai Ernővel, Rövid Mártonnal, Kiss Ulrich SJ-vel, moderátor Antal István.