JövőKépZés – többféle értelmezésnek is teret ad ez a szó, mely a debreceni Wáli István Református Cigány Szakkollégium, a budapesti RefoRom és a Debreceni Református Hittudományi Egyetem közös rendezésében megvalósult konferencia címeként az intézményekben és a cívisvárosban folyó mun
Szegeden rendezték meg a Roma Szakkollégiumok Hallgatóinak Országos Tudományos Konferenciáját 2018. március 9-én, lehetőséget teremtve a roma szakkollégistáknak a szakterületükhöz tartozó tudományos kutatásuk és eddigi eredményeik bemutatására. A cím mögé illesztett 1-es szám nyilvánv
A kormány erőforrást, nem pedig áldozatot lát a magyarországi roma közösségben – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat hallgatói és alumnitalálkozóján, a Magyar Tudományos Akadémián.
Szöveg és fotó: Veszprémi Erzsébet Nyíregyháza – Történelem, hagyomány, emlékezet címmel rendezett konferenciát és közös tanévnyitó ünnepséget a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat számára a nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium 2015. szeptember 11-13. között a Nyíregyházi Fői
A Keresztény Roma Szakkollégiumok Hálózatának konferenciáját 2014. május 10-11. között rendezte meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága, valamint a Polgári Magyarországért Alapítvány és a Hanns Seidel Alapítvány.
A Keresztény Roma Szakkollégiumok Hálózatának konferenciáját 2014. május 10-11. között rendezte meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága, valamint a Polgári Magyarországért Alapítvány és a Hanns Seidel Alapítvány.
Az EMMI idén Balatonszárszón, az SDG Konferenciaközpontban rendezte meg a Keresztény Roma Szakkollégiumok immár hagyományos konferenciáját. A Budapestről, Debrecenből, Miskolcról, Nyíregyházáról és Szegedről összesereglett 130 roma szakkollégista összejövetelén Molnár Erzsébet, az ERS