Cigány-búcsút tartottak szeptember közepén Máriapócson. A katolikus cigány közösségek számára meghirdetett rendezvénynek több mint 7 évtizedes hagyománya van a híres szabolcsi Mária-kegyhelyen, ahová ezúttal is 2-3 ezren zarándokoltak el, Szolnoktól Ózdig mintegy 20 szervezett autóbuszos csoport is érkezett. Az ünnepi szent liturgiát Orosz Atanáz görög-katolikus püspök vezette, a könnyező Madonna-ikont magába záró székesegyház előtt felállított színpadon bemutatkoztak énekkel, tánccal, zenével az egyházközségek, a kísérő rendezvények sorában pedig megjelentünk mi is: a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat képviseletében közös sátorban mutatkozott be a miskolci görög-katolikus, illetve a nyíregyházi evangélikus szakkollégium.