18
JúN
2015

Laborczi Géza evangélikus lelkészt választották a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat elnökének

A magyarországi cigányság felzárkózása érdekében kiemelt feladat a jövőt építő értelmiség képzése. Ezen cél érdekében a római katolikus egyház részéről a jezsuita rend, a görög katolikus, a református és az evangélikus egyházak mint fenntartók 2011-ben létrehozták a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózatot (KRSZH). A szervezet idén júniusi tanácsülésén Laborczi Géza evangélikus lelkészt választották meg elnökké.

A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat munkájának koordinálását, a taggyűlés előkészítését, a KRSZH alapelveinek gondozását, szükséges módosítások előkészítését, a közös PR tevékenységek összehangolását, a Magyar Állam és más társadalmi szervezetek felé a közös ügyekben (pl. finanszírozási elvek, tanácsadás) való szakmai, egyeztető képviseletet a KRSZH Tanácsa látja el. A tanács a szakkollégiumok vezetőjéből és a fenntartó történelmi egyházak 1-1 küldöttéből áll, valamint tanácskozási joggal tagja a mindenkori Kormány által a roma felzárkóztatásért felelős államtitkár (vagy megbízottja).

Ezen Tanács összehívását, az agenda előkészítését és a hely meghatározását a Tanács tagjai által választott elnök végzi. Az elnök munkáját egy évig látja el, és kétszer választható újra. Az új elnök mindig más egyházból kerül ki, rotációs elv alapján. Ezt az elnöki posztot tölti be most egy évig Laborczi Géza.

Fabiny Tamás püspök és Molnár Erzsébet az Evangélikus Roma Szakkollégium igazgatója mellett Laborczi Géza már a kezdetektől fogva részt vett a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat munkájában. Az Evangélikus Roma Szakkollégium igazgatótanácsának is tagja.

Forrás: evangélikus.hu