22
JAN
2018

Erőforrást látunk a roma közösségben

A kormány erőforrást, nem pedig áldozatot lát a magyarországi roma közösségben – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat hallgatói és alumnitalálkozóján, a Magyar Tudományos Akadémián.

“Nézőpontunk szerint a romák nem segélyen, tehát más adófizetők pénzén tengődő, magatehetetlen kisebbség (…), hanem olyan magyar állampolgárokról beszélünk, akiknek élhető jövőt, lehetőséget tudunk adni itt, a szülőföldjükön” – fogalmazott a kormányfő.

26805149_1235216059956121_5194444587535707026_n

Megjegyezte: Magyarországon hosszú időn át az volt a közhangulat, hogy a romák beilleszkedése, felzárkóztatása reménytelen ügy. A mostani találkozó viszont arról szól, hogy ez nem így van, “igenis van remény, csak dolgozni kell érte” – jelentette ki.
A kormány szerint lehetőséget kell adni azoknak, akik keresik, mert akkor lesz igazságos a világ, ha mindenki előtt kinyílik egy lehetőség – mondta a miniszterelnök.
Orbán Viktor azt is hangsúlyozta, hogy Magyarországon ma csak két útja van a felemelkedésnek: a munka és a tanulás, ha pedig a kettő összekapcsolódik, az külön szerencse.
Az elmúlt évek gazdasági fejlődésének köszönhetően Magyarországon aki tud és akar, az dolgozhat, de “az akarat felélesztéséhez az kell, hogy az emberek értelmét lássák a munkájuknak” – fogalmazott a kormányfő, aki szerint a munkának emberformáló hatása is van, helyreállítja az önbecsülést, hasznos és tartalmas életet biztosít.
A tanulással kapcsolatban felidézte a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat 2011-es elindítását, amelyet az a szándék vezérelt, hogy elősegítsék a társadalmi felzárkózás ügyét. A végzettek több mint 90 százaléka dolgozik – mutatott rá, kiemelve azt is, hogy folyamatosan javul a roma népesség iskolai végzettségének szintje.

Budapest, 2018. január 20. Orbán Viktor miniszterelnök a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat hallgatói és alumnitalálkozóján a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében 2018. január 20-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Budapest, 2018. január 20.
Orbán Viktor miniszterelnök a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat hallgatói és alumnitalálkozóján a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében 2018. január 20-án.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

 

A kormányfő ígéretet tett arra, hogy garantálják a program folytatását, az idei költségvetésben plusz 140 millió forintot biztosítanak, 2019-től pedig várhatóan évi 550 millió forint áll rendelkezésre.
A résztvevőkhöz, a “leendő fiatal roma vezetőkhöz” szólva Orbán Viktor megjegyezte azt is, hogy a jelenlegi állami vezetők közül a köztársasági elnök, a házelnök, a miniszterelnök, a nemzetgazdasági miniszter és a nemzeti fejlesztési miniszter is mind szakkollégisták voltak. “Ennél biztatóbbat nem tudok önöknek mondani” – tette hozzá.
Beszédében több kormányzati intézkedést is megemlített, így például a 3 éves kortól kötelező óvodáztatást, a széles körben ingyenes gyermekétkeztetést és tankönyveket.

Az óvodáztatással kapcsolatban azt mondta, ez egy áttörés, mert mérsékelni lehet vele az iskolába lépéskor meglévő hátrányokat, és úgy nagyjából azonos eséllyel “futhatja be” mindenki a maga pályáját. Magyarország az egyetlen olyan európai ország, ahol a gyermekeknek hároméves kortól kötelező óvodába járniuk – tette hozzá a miniszterelnök.

26805272_1235215946622799_7599961834859977315_n

 

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy egy ország tartósan csak akkor erősödhet, ha minden polgára együtt és külön-külön is léphet előre. A magyarországi cigányság ügyében nagy adósságok halmozódtak fel az elmúlt évtizedekben, hiányzott az őszinte beszéd és az akarat – mondta a tárcavezető.

J01202241

Fotó: Bartos Gyula/EMMI

Kiemelte ugyanakkor, hogy a 2011-ben kötött szövetséggel létrejöhetett a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat. Példaként említette, hogy ennek is köszönhetően az elmúlt három évben megduplázódott a felsőoktatásban tanuló romák száma.

“A magyarországi cigányság ügye fontosabb annál, mint hogy kizárólag a cigányokra bízzuk. És a magyarországi cigányok ügye fontosabb annál, mint hogy kihagyhatnánk belőle a magyarországi cigányságot. Csak együtt tudunk előrelépni” – fogalmazott Balog Zoltán az egymásrautaltságról.

A találkozón – ahol több végzett hallgató is bemutatta életútját – a történelmi egyházak vezetői mondtak imát és áldást, és köszöntötte a résztvevőket Ursula Mannle, a Hanns Seidel Alapítvány elnöke is.

26804504_1235216063289454_3106263491500919766_n

A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat – mint honlapján olvasható – önálló keresztény cigány szakkollégiumokból álló hálózat. A szakkollégiumokat külön-külön a történelmi egyházak tartják fenn, önálló szervezeti és működési szabályzattal, tanulmányi programmal és tanári karral rendelkeznek. Céljuk sokoldalúan képzett, szakmai munkájában magas szintre törekvő, a továbbfejlődésre nyitott, elkötelezett, cigány identitásukat is vállaló, keresztény értelmiségiek nevelése.

(MTI)

DSC_0025

 

26993831_1235216619956065_1664116902706475320_n

 

26993688_1235215809956146_4070559045554593647_n

 

26903937_1735111559853090_680716633347650405_n

 

26992242_1235216286622765_995786301722765566_n

 

19554769_1235216049956122_1157590177931253054_n

 

DSC_0048